Teremts összhangot

a lelked és az életed között

Mit jelent ez az összhang? Úgy élni, tenni és cselekedni, ahogyan érzünk és amit gondolunk. Jelen lenni abban a cégvezetésben, kapcsolatban, ahol a szívünk, lelkünk van.

Ennek hiányában testünkben, lelkünkben vészvillogók villognak: kiégettnek, üresnek érzed magad, elfogy az energia, inspiráció, mely hajtótűzként él benned.

Az Önazonosság megtalálása kulcsfontosságú!

Célom, hogy a vállalkozók, cégvezetők, akik minden nap az eredményességért, sikerességért küzdenek szeretteik, valamint kollégái érdekében, megteremtsék a harmóniát a cégvezetés, a párkapcsolat és a családi szerepeik között. Élhessenek önazonosan önmagukkal, önazonosan cégükkel, önazonosan szerepeikkel.

Cégvezetők terapeutájaként komplex szakmai rálátással segítem a vállalkozókat, vezetői beosztásban dolgozókat.  Több évtizedes szakmai gyakorlat alapján család- és párterápiás, valamint coach eszközökkel megyünk közösen az úton, hogy a sikeres, eredményes cégvezetés mellett a házasság, a párkapcsolat boldog, kölcsönös tisztelet mentén valósuljon meg.

Sajátítsd el az önazonos, hiteles, kiteljesedett élet megvalósításának képességét!

VISSZAJELZÉSEK

“Tetszett, hogy mindenki számára adtál valami gondolatot. Szuper, hogy a saját mindennapjaidból is hozol példákat, ezzel azt erősítve, hogy Te sem vagy tökéletes, és Te is elveszted a türelmed. Jók voltak a témák, pont aktuális és gyakorlatias! Gratulálok!”

Avidor Kata
Premium Social Club for Business

“A munkánk sikerének ő volt az egyik fő pillére. Megértettem, amikor saját “szárnypróbálgatásai” elkezdődtek, mert tudtam, hogy nagyon sok embernek tud majd segíteni másként, más körülmények között. Végig járt már egy utat, hogy amit most csinál professzionálisan csinálhassa. Én a mai napig bíznék benne és rábíznám magamat, ha egyszer úgy adódna.”

Urbán Erika
elnök, családszociológus
Sorsunk és Jövőnk Alapítvány

“Ismét tudtunk figyelni egymásra, elismerni a másik szaktudását, hozzáértését, elfogadni különbözőségeinket, valamint támogatni egymást a saját utunkon.”

Tamás
ügyvezető igazgató

“Csak ajánlani tudom Zsuzsát, bárkinek aki elakad az életben legyen az munka, család vagy bármi amiben fejlődni szeretne. Zsuzsa tökéletes minden szempontból, empatikus, nagyon jó hallgatóság, valós probléma megoldást mutat, remekül ráérez a problémára  Öröm és feltöltődés vele minden eltöltött idő . Szívből ajánlom. “

Koncz Nikoletta vélemény

Koncz Nikoletta
Dukko King Kft.

“Útban a Vegasi Üzleti konferencia felé! 🙂 Zsuzsa már a kisugárzása alapján felismerhető volt!
Kiemelném az elképesztő nyugodt, megértő és támogató természetét, amit magas színvonalú képzettség kísér, körül ölelve azzal a kitartással ami egy terápia során biztosan elviszi az ügy megoldáshoz!”

Maráz ferenc
Marázplast

„Nem csak a jéghegy csúcsával dolgozol, hanem mélyen megbújó igazi Önmagaddal.”

Sonkoly Zsuzsanna – cégvezetők terapeutája